. : F e h é r v á r i J e g e s m e d v é k : .
Döntetlensorozat
2010-02-15 13:43:41 (tg)

Csapatunk az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésén, már különösebb tét nélkül 2:2-es döntetlent játszott a Jégveled csapatával. Már a mérkőzés előtt biztossá vált, hogy mi biztosan résztvevői leszünk a február elején induló rájátszásnak -csoportunk harmadik helyezettjeként-, míg a tavalyi bajnok meglepő módon idén már ettől az eredménytől függetlenül lemaradt róla. Ennek tükrében nem is alakult ki különösebben nagy kűzdelem a felek között, Baltavári Gábor ( Kocsis Ferenc) és Blág Szabolcs (Mathesz Dávid) góljaival állítottuk be a 2:2-es végeredményt.

A minden bejutott csapat számára hat mérkőzésből álló rájátszás első mérkőzését a kiírásnak megfelelően a másik csoport 3. helyezettjével, a budapesti White Sharks csapatával játszottuk február első hetében. Míg korábban számos barátságos felkészülési mérkőzést játszottunk velük, addig az utóbbi időben a sorsolásnak is köszönhetően nem nagyon került egymás útjába a két csapat. Tudtuk, hogy jó erőkből álló, évről évre javuló formát mutató csapat lesz a vendégünk, így nagyon rosszul érintett minket, hogy sérülések és egyéb hiányzások okán csak három hátvéddel és alig két és fél sorral tudtunk kiállni a találkozóra. Ettől függetlenül Blág Szabolcs (Mathesz Dávid) révén az első játékrész közepén megszereztük a vezetést, amit nem egészen egy perc alatt egalizált az ellenfél. Rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki a meccs során, de a sok kimaradt ziccer megbosszulta magát. A meddő játékot hozó második harmadot követően, mindjárt a harmadik harmad legelején egy gólra váltott kiugrás után átvették a vezetést a  cápák. A játékrész hátralévő idejére minden erőnket mozgósítottuk a fordítás érdekében, de csak egy egyenlítő gólra futotta belőle. És mivel ezt az utolsó percben, már a kapuslehozalt követően értük el Verebes János felsősarkos kapáslövéséből, tulajdonképpen nem keserű szájízzel hagytuk el a játékteret az elvesztett egy pont miatt.

Tegnap este az örök városi rivális Hevület csapata fogadott minket a rájátszás második fordulójában. Sajnos akár az elmúlt héten, most is nagyon foghíjas létszámban tudtunk felállni a kezdő sípszóra, ráadásul a mérkőzés során egy elsőre súlyosnak tűnő sérülés miatt ki kellett a játékból állnia csapatkapitányunknak, Milus Ádámnak is. Ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk neki!
A mérkőzés során fej-fej mellett küzdöttek a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett egy góllal, de ennél nagyobb különbséggel egyikük sem tudott elszakadni a másiktól. Mindkét csapat tetszetős játékkal rukkolt elő, mindkét oldalon voltak szépen kidolgozott akciók, nagyszerű védések és blokkolások, így a végül kialakuló 5:5-ös döntetlen igazságos végeredménynek mondható mindkét fél számára. Góljainkat Verebes János (2), Tóth Gábor (2) és Mathesz Dávid szerezték.

 
 
2013-10-19 22:00 PESTERZSÉBET
ESMTK - Pingvinek
 
Jegesmedvék
0-0
CSAPAT 1 2 3 V
ESMTK - PINGVINEK 0 0 0 0
JEGESMEDVÉK 0 0 0 0