. : F e h é r v á r i J e g e s m e d v é k : .
Nem martak a Skorpiók
2010-01-17 17:30:21 (tg)

Tegnap este sikerült bebiztosítani a csoport harmadik helyezésével járó felsőházi rájátszást, miután 6:1 arányban felülmúltuk a Dragó Skorpiókat az Újpesti Jégcsarnoban megrendezett mérkőzésen.
Mindenképpen meg kellett nyernünk ezt a találkozót ahhoz, hogy ne kelljen majd ki-ki meccset játszanunk a jövő héten az utolsó alapszakasz mérkőzésen a Jégveled csapatával a továbbjutásért. A komoly tét ellenére a lassan már szokásosnak nevezhető álmossággal kezdtünk. Igazán komoly veszélyben egyik kapu sem forgott, így a  legjobban a lelátón helyet fogaló és a Skórpiók győzelmért szorító Jégveled játékosok izgulhattak. Hogy ez az állapotuk ne tartson sokáig, arról a második harmadban már gondoskodtunk, miután 4-1 arányban megnyertük azt. Első találatunkat Blág Szabolcs szerezte egy a kapu megkerülését követő lövésből. Hamar talpra álltak az évről évre egyre jobb formát mutató Skorpiók, igaz találatukat az ebben a periódusban a túl sok kiállításunk miatti kettős emberelőnyből szerzték. A következő emberelőnye viszont nem sikerült ilyen jól az ellenfelünknek. Előbb egy kiugrást követően Tóth Gábor váltotta gólra Milus Ádám pontos középre adását, majd igazán ritkán látható módon ugyanebben az emberhátrányban még Verebes János is szerzett egy gólt Mathesz Dávid passzából. Miután ugyanő még ebben harmadban és a következőben is szerzett egy-egy találatot, sikerült elérnie a klasszikus mesterhármast. A kalapok ugyan nem repültek, de helyette egy perc múlva Tóth Gábor beállította a 6:1 -es végeredményt Milus Ádám és Ács Ferenc asszisztjaiból. A biztos győzelemből magabiztos teljesítménnyel, több bravúros védéssel Gangl Gábor is kivette a maga részét. Végeredmény: 6-1 a Jegesmacik javára.

 
 
2013-10-19 22:00 PESTERZSÉBET
ESMTK - Pingvinek
 
Jegesmedvék
0-0
CSAPAT 1 2 3 V
ESMTK - PINGVINEK 0 0 0 0
JEGESMEDVÉK 0 0 0 0